Veled is megtörténhet!

”Szegény embert még az ág is húzza.”- ez a mondás egy család szomorú történetét hallva jutott eszembe, melyet egy házaspár: B. Katalin és a férje oszt meg velünk.

- Rettenetesen nehéz időszakot élünk. Engem megtámadott egy szörnyű betegség, szinte anyósom halálával egy időben kerültem kórházba, melyet több műtét is követett. Szerencsére mára már meggyógyultam, de közben elveszítettem a munkahelyem, jelenleg is regisztrált álláskereső vagyok. Gyógyszertári szakasszisztens a szakmám, de sehol nincs rám szükség, egyik napról a másikra élünk. Még az is gondot okoz, hogy a havi 7.000ft TB járulékomat miből fizetem be. Nem elég a napi nehézség, erre valamelyik nap  betörtek hozzánk és ellopták a rezsire félretett pénzecskénket és megmaradt értékeinket.

Február közepén egyik reggel 9 óra körül mentem be Pestre, ahonnan du 13 órakor jöttem haza busszal. Ez alatt az idő alatt nem volt itthon senki. Hazaérve, a házunkkal szemben állott egy fehér, nyitott platójú kisteherautó, mellette gallyak, mintha az utcában metszették volna a fákat.
Bejöttem a kapun, de a bejárati ajtót már nem tudtam kinyitni, mert olyan volt, mintha belülről bezárták volna. Hátra mentem, az udvar felöli ablakhoz, amelyet nagy megdöbbenésemre, nyitva találtam, pedig én határozottan emlékeztem, hogy minden ablakot, ajtót gondosan bezártam, mielőtt reggel elindultam. Félve kukkantottam be az ablakon és azt láttam, hogy a helyiségben nem ott, és nem úgy vannak a tárgyak, ahogy én azokat hagytam. Nagyon megijedtem, és gyorsan felhívtam telefonon a férjem, aki azt javasolta, hogy azonnal riasszam a rendőrséget és amíg kijönnek, addig menjek át a szomszédba. Így is tettem és utólag kiderült, hogy helyesen, mert a rabló, vagy rablók akkor még bent tartózkodhattak a lakásban. Ha én úgy döntök, hogy bemászok az ablakon, lehet hogy már nem élek, mert agyonütöttek volna.

Az ablak egyébként nem volt betörve, a hívatlan látogatók valamilyen szerszámmal rendesen kinyitották. A szobában kirámolták a szekrényeket, polcot, ágyneműtartót, láthatóan kerestek valamit. Túlzottan sok mindent nem találtak, de elvitték az arany karikagyűrűket, ezüst ékszereimet, még a bizsukat is, meg a párom borotválkozási cuccait, pezsgőtablettáit, kekszet, teát, élelmet. Mindezeket, és a polcon talált húszezer forintot beletették az értékes utazótáskámba és továbbálltak.
A helyszínelők nem az utca felőli, hanem a hátsó kerítés mellett találtak lábnyomokat, valószínű, hogy ott ugrott be és valószínű, hogy ott is távozott, vagy távoztak a betörők.
Nagyon szomorú vagyok, nagyon rossz érzés, hogy valamit, amiért mi megdolgoztunk, más elveszi.

Karcsi a férj átvéve a szót feleségétől, továbbmeséli szomorú helyzetüket.

- Ötvenöt éves vagyok. Mivel sokáig nem találtam munkát én sem, minden tartalékunkat beáldoztam, hogy elvégezzek egy tanfolyamot, hogy megszerezzem a szükséges igazolványokat, és elhelyezkedhessek fegyveres vagyonőrként. Ez sem sikerült volna, ha nem segít unokaöcsém. Most 11-12 órát vagyok naponta szolgálatban, 4-5 órát utazom és a nevetséges pénzből, amit ezért kapok, nem tudunk másképp létezni, mint hogy kimerítettem a folyószámla hitelkeretemet. Most pedig még az utolsó falatot is kihúzták a szánkból. Kénytelen vagyok aláírni egy hitelszerződést, amivel legalább az OTP számlámat le tudom nullázni, így nyerek egy kis időt, de a dupláját kell visszafizetnem 45 hónapig.
Én egész életemben becsületes voltam, már többször álltam fel kilátástalan helyzetből, de most már esélyem sincs erre. Úgy látom, hogy Magyarországon az életre jelenleg nincs lehetőség!

Tisztelt Olvasók! Ennek a családnak nem csak a pénzét, s egyéb ingóságait vitték el a betörők, de ellopták a bizalmukat, biztonságérzetüket, a nyugalmukat, a hitüket, hogy van remény!
Kérjük, hogy aki úgy érzi és a lehetősége is adott, az segítse őket vagy munkával, vagy pedig anyagiakban. Köszönjük a nevükben!

Szlsz: OTP BANK NYRT. Budapesti régió  11773425- 00159159

miújs