A tudós postás

Interjú Garamszegi Pállal

Ha a posta szimbólumát, a csőrében levelet tartó hollót látjuk, sokunknak eszébe jut Arany János Mátyás anyja költeményének egyik versszaka: „Ki kopog?Mi kopog?Egy fekete holló!Nála még a levél, vagy ahhoz hasonló…”
Mai interjúnk főszereplője a  maglódi  postásdinasztia jelentős tagja, Garamszegi Pál, aki alaposan kitanulta  a mesterséget, hiszen szinte a postán született. Az információáramlás köldökzsinórja ehhez az „állomáshoz” kötötte egy életen át, melyhez sohasem lett hűtlen. (A „posta” elnevezés a latin „posita” szóból származik, jelentése: az az állomás, ahonnan a hírvivő elindul, ill. ahová érkezik.)

Sok-sok évvel ezelőtt a maglódi posta a Marx Károly u.26. sz. alatt (mai Sugár utca) üzemelt. A bejárat mellett rögtön egy hatalmas gesztenyefa fogadta a levelet, táviratot feladni, telefonálni vágyókat, melynek ágait gyakran megmászta Garamszegi  postamester Palkó fiacskája. A talpraesett, gyakori csínytevéstől sem visszahőkölő fiúcska azonban nemcsak fáramászásban jeleskedett, már kicsi gyerekként kitanulta a postásmesterség minden tudományát. Nem csoda, hiszen nem csak édesanyja, édesapja, hanem nagyapja is maglódi postamester volt.
Ennek ellenére neki ez a tudás sokáig  csak szórakozás volt, sosem akart postás lenni. Történész-levéltárosként képzelte el jövőjét, de az élet másképp intézkedett, mégiscsak ”postás” lett. De nem ám  akármilyen, hanem „tudós postás” akiben  hivatása egyik legkiválóbbját tisztelhetjük. Hiszen  Garamszegi Pál  felsőfokú szakirányú végzettséggel szerzett tudását és saját sokéves gyakorlati tapasztalatait összegezve, komoly reformokat hozott a mindenkori posta életében!

- Érettségi után két évig a Fővárosi levéltárban dolgoztam, de mégis úgy kanyarodott az életem, hogy postás lettem. Miután sikeresen levizsgáztam, státuszt kaptam a Budapest – Vidéki Postaigazgatóságon. Úgy mutogattak, mint egy csodát, hiszen ifjú korom ellenére már mindent tudtam, pedig az akkor legfiatalabb kolléga is 20 évvel idősebb volt nálam. Negyven évig dolgoztam a postán, 15 évig vezérigazgatósági munkakörben.  Mindent, amit életem folyamán a szakmából  megtanultam, minden tudásom ebbe a hivatásba dolgoztam bele.
Büszke vagyok a teljes postai pályafutásomra! De, kérésedre kiragadva a sokszínű tevékenységből, szívesen emlékszem arra, hogy részt vettem a ’70-es években a posta teljes átszervezésében, megreformálásában. A postai készpénz allokáció, feldolgozási rendszert teljesen egyedül én dolgoztam ki. A készpénz postai áramoltatásért én feleltem. Aközött az öt szakember között voltam, akik kidolgoztuk és megcsináltuk a Posta és a Posta banki szervezeti folyamatokat.

Garamszegi Pál riportalanyom nagyon szerény ember, nem szívesen beszél magáról. Ezt a néhány mondatot is alig bírtam „kihúzni” belőle, így inkább arra kérem, hogy meséljen a maglódi posta múltjáról és saját családjáról.

- Maglódon gyakorlatilag 1905-ben nyílt először posta, mely 1920-ban költözött a mai Sugár útra. Településünknek ez már a második postaépülete volt, mert előtte a Wodianer úton, a régi cukrászüzem mellett üzemelő ügyvédi irodának az épülete volt a valamikori  posta, mely  1910-15 körül kifejezetten erre a célra épült.
Anyám mostoha nagyapja volt az idős agglegény Breznyik József postamester. Filantróp ember, végzettsége szerint festőművész, de nem tudott az eredeti szakmájából  megélni. Megpályázta a postát, így 1916-tól ő lett hivatalosan is a postamester. Mellette meg festett, az evangélikus és katolikus templom oltárképe is az ő alkotása.

Apukám 1945 előtt, mint postai kiadó kezdett ezen a postán dolgozni. Lépcsőfokonként lépett egyre feljebb, mígnem ő lett a postamester. Én már ebben a házban születtem., hiszen  édesanyám és édesapám itt  a postán szerettek egymásba. Itt nőttem fel, és emlékszem, hogy mindig el voltak képedve az emberek, mikor látták, hogy ott turkálok a levelek, meg a pénzek között. Nagyon megbízható voltam, így harmadikos, negyedikes koromban már én kezeltem a telefonközpontot. Vasárnap is nyitva kellett tartani 8-10-ig, amikor is én voltam az ügyeletes. Akkor még olyan kurblis telefonon lehetett kapcsolatot teremteni a  távoli rokonokkal, amely a  hatvanas években 3 perc 4.50 fillérbe került.
A mai fiatalok számára szinte elképzelhetetlenül bonyolultan lehetett telefonálni. Más volt régebben az emberek közötti kapcsolattartás.

- Milyen táviratokat, csomagokat adtak fel?
- A legváltozatosabb szöveggel ment a gyászjelentés, az esküvői gratuláció. Akkoriban az emberek nagyon megválogatták, hogy mit mondanak el másoknak az életükből. Az információáramlás nem volt sem gyors, sem olcsó!
Érdekesség volt télen a disznótoros csomagok küldése. Ha valaki disznót vágott, másnap hozta a csomagot és feladta a postán. Komoly illatfelhő kíséretében akár két nap alatt is eljuthatott a hurka- kolbász a címzetthez.
Ősszel rengeteg krumplit küldtek. Az ötvenes években divat volt, hogy Pestről zsákszámra érkezett  a száraz kenyér, amiket Maglódon a hízókkal etettek fel. Voltak olyan házmesterek, akik direkt erre szakosodtak.

- Régebben postásnak, vasutasnak lenni státusz volt?
- Igen, ez a hivatás státuszt, állandó munkát, egyenruhát jelentett. 1945 után rengeteg katonatiszt, altiszt került a postához. Megmaradt a szolgálati életük,  hiszen továbbra is egyenruhájuk, rangjelzésük volt. Én még dolgoztam azzal a gárdával, akik akkoriban kerültek a postához.
Érdekességként említem, hogy édesapám 1977-ben halt meg, és a maglódi posta 1979-80-ban költözött a mai helyére.
 

Garamszegi Pál olyan hatalmas szakmai tudással rendelkezik, mellyel csak kevesen dicsekedhetnek. Érdemes lenne  ezt a tudást igénybe venni, használni, tanítani!

PM